Az utóbbi hetekben egyre többet gondolkodom azon, mennyire kockázatos mostanában a Közel-Keletre utazni. Március végére tervezem az utamat, és a célállomásom Dubai lenne, lehetőleg a Wizz Air egyik járatával. Ami korábban egy egyszerű, logisztikai kérdés volt – mikor indul a gép, mennyi a jegy, mekkora lehet a kézipoggyász – az most geopolitikai és biztonságpolitikai mérlegeléssé vált.
A Közel-Kelet biztonsági helyzete jelenleg erősen differenciált. Nem lehet egységesen kezelni a térséget, mert teljesen más kockázati szintet jelent például Izrael, Irán vagy Egyesült Arab Emírségek. A régió több pontján fegyveres konfliktusok zajlanak, illetve proxy jellegű támadások történnek, amelyek közvetett módon hatással lehetnek a légi közlekedésre is. Ugyanakkor az Emírségek – különösen Dubai – hagyományosan stabil, erősen kontrollált és magas biztonsági szinttel működő állam, amely stratégiai érdeke, hogy a turizmus és a nemzetközi üzleti forgalom zavartalan maradjon.
Ami engem leginkább foglalkoztat, az nem elsősorban a dubaji közbiztonság, hanem a légtérhasználat és a légitársaságok operációs döntései. A nemzetközi légi közlekedés rendkívül érzékeny a térségben kialakuló katonai feszültségekre. Ha egy adott ország vagy szomszédos állam légtere ideiglenesen lezárásra kerül, az azonnali útvonal-módosításokat, hosszabb repülési időt vagy akár járattörlést eredményezhet. A légitársaságok – köztük a Wizz Air – folyamatosan monitorozzák az EASA és más nemzetközi repülésbiztonsági szervezetek ajánlásait, és kockázati alapon döntenek egy-egy járat fenntartásáról.
Reálisan nézve, március végére az esély arra, hogy Wizz Airrel el tudjak jutni Dubajba, jelenleg inkább magas, mint alacsony, feltéve hogy nem következik be hirtelen eszkaláció egy regionális konfliktusban. Dubai nem hadviselő fél, és az Egyesült Arab Emírségek területén nincs aktív fegyveres konfliktus. A nemzetközi repülőtér működése eddig stabil maradt, és a nagy légitársaságok sem vonultak ki a piacról. Ugyanakkor a kockázat nem nulla. A térségben zajló események kiszámíthatatlanok, és egy drón- vagy rakétatámadás akár több száz kilométerrel arrébb is kiválthat ideiglenes légtérzárat.
Én személy szerint most úgy értékelem a helyzetet, hogy az utazás nem tekinthető extrém kockázatúnak, de a normál turisztikai kockázati szintnél magasabb a bizonytalanság. Ez elsősorban operatív, nem pedig személyes biztonsági jellegű. Nem attól tartok, hogy Dubaj utcáin veszélyben lennék, hanem attól, hogy az indulás előtti napokban módosul a menetrend, törlik a járatot, vagy alternatív útvonalon, jelentős késéssel lehet csak eljutni a célállomásra.
Ha most kellene százalékos esélyt becsülnöm arra, hogy március végén Wizz Airrel el tudok repülni Dubajba, akkor óvatos optimizmussal 70–85% közé tenném. Ez nem hivatalos előrejelzés, inkább egy kockázatelemző szemléletű, információalapú becslés. A maradék bizonytalanságot a geopolitikai volatilitás adja, nem pedig az Emírségek belső instabilitása.
Azt érzem, hogy a Közel-Keletre utazás ma már nem pusztán nyaralási döntés, hanem stratégiai mérlegelés kérdése is. Figyelem a külügyminisztériumi tájékoztatókat, a légitársaság kommunikációját és a nemzetközi híreket. Ha a jelenlegi trendek nem romlanak jelentősen, jó eséllyel felszállok arra a gépre március végén. De most először fordul elő velem, hogy egy tengerparti utazás előtt inkább biztonságpolitikai elemzéseket olvasok, mint étteremajánlókat.